dr. Szandtner Gáborné
A Hagyományok Háza által 2001-től indított tanfolyamot 2002-ben sikeres vizsgával zártam, és akkor kezdtem el a gyöngyfűzéssel foglalkozni. 2002-ben a szálkai gyöngyfűző táborban ismertem meg a mesteremet, Oláh Mártát, ő vezetett be a gyöngyfűzés csodálatos világába. Budapesten tovább tanultam Fehér Anna, Szupper Krisztina népi iparművészektől és Gordon Éva ötvösművésztől, akiktől további technikai tudásra tettem szert (mindhárman a szakma kiváló képviselői).
2003 óta alkotásaimat rendszeresen zsűriztetem. Ebben az évben megalakult a Magyar Gyöngy Egyesület, melynek alapító tagja vagyok. 2005-ben nyertem el a népi iparművész címet.
Csoportos gyöngyfűző és kézműves kiállításokon vettem részt elsősorban A Magyar Kézművességért Alapítvány (AMKA) rendezvényein, 2020-ban a Vatikánban két alkotásom került kiállításra.
Négy önálló kiállításom volt: Budapest (2008), Visegrád és Balatonakarattya (2009), Budapest (2016).
Díjaim: AMKA „Magyar Kézműves Remek” (2009), AMKA (2013), AMKA különdíj (2017). A Műcsarnokban a Kéz-Mű-Remek kiállításon nyolc munkával voltam jelen (2018).
A Magyar Népi Iparművészeti Múzeum több alkotásomat megvásárolta. Az Iparművészeti Lektorátus tíz alkotásomat certifikációval minősítette.
Több kiadványban kerültek publikálásra munkáim: 2015-ben, 2017-ben az AMKA által rendezett kiállításról, 2018-ban a Műcsarnok kiállítás anyagáról készített könyvben nyolc alkotásom, az Országos Népművészeti Kiállítás Közép-Magyarországi Tárlata című könyvben egy általam készített népi ékszer látható.
Alkotótáborokban is részt vettem: Szálka, Fadd-Dombori, Őcsény, Izsák, Székesfehérvár, Ócsa stb.
Megszerzett tudásomat igyekszem továbbadni. Tanítványom, Neczné Vajna Zsuzsanna 2019-ben elnyerte a népi iparművész címet.
A gyöngyfűzés életem meghatározó eleme lett. „MEGFOGTAM ÉS Ő MEGFOGOTT”.
2026. április 11.




