A Magyar Gyöngy Egyesület Logója

Belényi-Rutai Katalin

Belényi-Rutai Katalin nyugdíjas köztisztviselő, népiékszer- és nemezkészítő vagyok.

Néhány éve Budapesten élek, egy Csongrád-Csanád megyei kistelepülésről Kukutyinból (Ferencszállás) származom.

Már gyermekkoromban is ámulatba ejtettek a kézművesek termékei a vásárokon, de csak ritkán engedhettem meg magamnak, hogy egyet-egyet megvásároljak. Ezeket ma is kincsként őrzöm.

Sajátos módon ismerkedtem meg a gyöngyfűzéssel. A covid sajnos engem is megtalált, aminek következtében a fizikai erőm jelentősen csökkent, illetve a finom motorikus mozgásom nehézkessé, lassúvá vált. A vizes nemezelés nagyon megerőltető volt számomra, a tűnemezelés során pedig sokszor szúrtam meg magam. Nem nyugodtam bele ebbe az állapotba, hiszen mindig „zsizsegő” voltam. 2022 februárjában kíváncsiságból elmentem egy Fehér Anna népi iparművész által tartott gyöngyös kokárdakészítő workshopra. Nagyon nehezen ment a fűzés, annyira merevek voltak az ujjaim, hogy nem tudtam felvenni a tűre a gyöngyöt csak úgy, ha a bal kezemmel rásegítettem. Ennek ellenére beleszerettem a gyöngyökbe, és legközelebb már négyalkalmas workshopra mentem el.

Bár még mindig lassú voltam, Nagy Gyöngyi népi iparművész inspirációja és biztatása rávett, hogy szeptemberben a TEMI Fővárosi Művelődési Ház „GYÖNGYVISELET SÁRKÖZ NÉPMŰVÉSZETÉBEN – NÉPIÉKSZER-KÉSZÍTŐ TANFOLYAM KEZDŐKNEK” 60 órás tanfolyamát elkezdjem. Napról napra egyre ügyesebb lettem és 2023. február 27-én sikeres vizsgát tettem.

Nem elégedtem meg a tanfolyamon szerzett tudásommal, többre vágytam, így a tanfolyam befejezése után jelentkeztem tagnak a Magyar Gyöngy Egyesületbe, ahol nagyon sokat tanulok a tagtársaimtól.

Nagyon szerettem a Budaörsi Gyöngyszakkörbe járni. Nagy Gyöngyi vezetésével rengeteg új technikával ismerkedtem meg. Sajnos ez a lehetőség bezárult.

Ismereteim bővítése érdekében tájházakban, múzeumokban végeztem kutatómunkát, melyet a jövőben is szeretnék folytatni. Szakmai napokon, online oktatásokon veszek részt, és szakirodalomból tájékozódom.

Több alkalommal zsűriztettem az alkotásaimat. Ezidáig 11 gyöngyékszerem nyerte el a Népi Bíráló Bizottság tetszését.

A Magyar Gyöngy Egyesület keretén belül több kiállításon is szerepeltek az ékszereim, mint pl. FMK, Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivál, OMÉK, Hagyományok Háza, Diplomata Jótékonysági Vásár, Barátság Kulturális Központ Százhalombatta stb. Önálló kiállítóként a Magyar Népviseletek Napja alkalmából 2023. április 20-án Makón a József Attila Könyvtárban „Sárközi gyöngygallérok” címmel nyílt kamarakiállításom, amely egy hónapig volt látható. Több alkalommal voltak megtekinthetők a gyöngyékszerim nemzetközi kézimunka kiállításokon Tiszaszigeten, Kiszomboron illetve Klárafalván. Tagja vagyon a Tiszaszigeti Kreatív Műhely Egyesületnek. A Magyar Gyöngy Egyesület tagjaként több éve részt veszek a Mesterségek Ünnepén.

Elsősorban a népi gyöngyékszerek érdekelnek, de nem zárkózom el a modern gyöngyékszerektől sem.

Gyermektáborokban, valamint az unokáimnak szívesen adom át gyöngyfűző és nemezkészítő ismereteimet, de felnőtteknek is több alkalommal tartottam már gyöngyfűző oktatást.

Szívesen veszek részt vásárokon, ahol mind a népi, mind a modern ékszereimet értékesíthetem, illetve más alkotóktól tanulhatok.

Népi gyöngyékszer készítőként célom a régi gyöngyékszerek motívumainak megmentése. A hagyományos fűzési technikák elsajátítása, megőrzése és továbbadása. Elsősorban sárközi népi ékszereket készítek, mert a mai Magyarország területén ezek a legpompásabb, legszínesebb és legnagyobb technikai tudást igénylő viseletkiegészítők.

Célom továbbá a gyöngyfűző népi iparművész cím elérése. Tudom, hogy ennek érdekében még nagyon sokat kell tanulnom és tennem.

2026. február 7.