A Magyar Gyöngy Egyesület Logója

2024. október 25.

Kirándulást tettünk Sárközbe

A Magyar Gyöngy Egyesület szervezésében október 19-én kirándulást tettünk a Tolna vármegyei Sárközbe.

Délelőtt a Váraljai Népművészeti Tájházat tekintettük meg, ahol a német kisebbséget, a hagyományőrző néptánc csoportot, a 200 évig működött szénbányászatot, valamint az itteni hagyományos paraszti életet reprezentáló tárgyakat és archív fotóanyagot láthattunk.

A következő állomás Decsen a Sárközi Tájház volt. Az épületet 1863-ban építette egy gazdag parasztcsalád. A gyűjteményt a Sárközi Háziipari Szövetkezet hozta létre, egybegyűjtve a paraszti élet, viselet, öltözetkiegészítő gyöngyékszerek, szőttesek és hímzések, faragott és festett bútorok, polgári jellegű tárgyak legszebb darabjait.

A program következő része a Decsen élő Nagy Zoltánné gyöngyfűző népi iparművész gyöngyös műhelyének megtekintése volt. Köszönjük a kedves fogadtatást.

Délután Oláh Márta (1964-2012) gyöngyfűző népi iparművész, Király Zsiga-díjas alkotó, a Népművészet Ifjú Mestere tiszteletére a Sárpilis Község Önkormányzata által szervezett megemlékezésen vettünk részt a sárpilisi tájházban, ahol emléktábláját is felavattuk.

Ebben az épületben kapott helyet állandó kiállításként Oláh Márta hagyományos népi és modern ékszereiből álló hagyatéka.

Beszédet mondtak:

  • Figler János, Sárpilis község polgármestere
  • Nagyné Szabó Kinga, a Magyar Gyöngy Egyesület Elnöke
  • dr. Balázs Kovács Sándor történész, néprajzkutató

Az emléktáblát felavatta:

  • Halmosi-Bede Krisztina református lelkész

Műsort adtak a Sárpilisi Gerlice madár Hagyományőrző Néptánc Egyesület táncosai és a Sárpilisi Tüskerózsa Dalkör.

További képek megtekinthetők az ünnepségről és a tájházról Sárpilis község honlapján.

Az esemény képei megtekinthetők: ITT

Vissza